Szűzpecsenye spárgával és kecskesajttal töltve

Szűzpecsenye spárgával és kecskesajttal töltve

hozzávalók / 3 adag

    1 db sertésszűz
    1 csomag zöldspárga
    10 dkg kecskesajt
    só ízlés szerint
    bors ízlés szerint
    majoranna ízlés szerint
    őrölt fűszerkömény ízlés szerint
    1 citromból nyert citromhéj (reszelve)
    5 ek olívaolaj (extraszűz)
    1 ek balzsamecet
    menta ízlés szerint (friss mentalevél)
    1 gerezd fokhagyma

 

elkészítés

    A húsról levágjuk a hártyákat, felesleges fehér lifegő részeket, majd éles késsel hosszában precízen úgy vágjuk fel, hogy ki tudjuk hajtogatni, mint egy zsebkendőt.
    Fűszerezzük be kívül-belül sóval, borssal, őrölt köménnyel, majorannával és kevés reszelt citromhéjjal, majd tekerjük fel, és hagyjuk egy-két órát pihenni.
    Ha már beért a fűszerezés, hajtogassuk ki a húst, és tegyünk bele két szál előfőzött spárgát. A kecskesajtot villával törjük össze, és ezt is töltsük bele.
    Ezután a húst óvatosan göngyöljük fel, és tűzzük össze alaposan hústűkkel vagy fogpiszkálókkal, nehogy kifolyjon belőle a sajt.
    Serpenyőben az így kapott henger minden oldalát pirítsuk meg némi vajon, majd mehet a sütőbe tovább 10 percre.
    A képen látható még két kis adag zöldségpüré zellerszárból, illetve sárgarépából készült.
    Érdemes még salátát adni hozzá némi öntettel, melyhez egy kis üvegbe tegyünk 5 evőkanál extraszűz olívaolajat, egy evőkanál balzsamecetet, friss, aprított mentaleveleket és egy gerezd fokhagymát egészben, hagyjuk kicsit állni, majd rázzuk meg párszor, és már önthetjük is a salátára. Néhány mentalevelet még a tányér díszítéséhez is felhasználtam.

Weboldalunkat eddig látogató nézte meg.